Licenc

A szerzői jog fogalma

A szerzői jog a szellemi tevékenységből származó egyéni, eredeti, tudományos, művészeti vagy irodalomi alkotás védelme.

Ilyen védett kategóriák lehetnek: táncjáték, némajáték, színmű, zenés színmű, fotóművészeti alkotás, zenemű, filmalkotás, rádió- és televíziójáték, jelmez és a szoftver. A szellemi terméket előállíthatja egy vagy több ember. Több ember esetén közös műről beszélünk.

A szerzői jogok a megalkotás időpontjában életben lépnek, nem kell azokat bejelenti. A szerzői jogok a szerző egész életében érvényesek, és halálát követően még 70 évig.

A szerző saját művét a © karakter elhelyezésével jelzi. A karaktere előtt a „Copyright feliratot szerepeltetjük, utána pedig a mű létrehozásának évszáma, és vesszővel elválasztva a tulajdonos neve következik..

Ha például Nagy Péter 2009-ben készített valamit akkor a következő szöveget helyezi el:
jog_1

Licenc

A szoftver terjesztési engedélye, felhasználás feltételeit tartalmazó dokumentum a licenc. A licencben írjuk le, mit tehetnek az általunk írt szoftverrel vagy más alkotással. Milyen feltételek mellett terjeszthetők.

A szerzői jog nem ugyanaz a szabadalmi jogokkal. A szabadalmi jogokat ® karakterrel jelöljük és csak akkor érvényesek ha azt a szabványügy hivatalban (Magyarországon: Magyar Szabványügyi Testület) bejelentjük. A szerző jog ezzel szemben akkor is érvényes, ha azt nem jelentjük be.

Egy adott szoftver esetében a licencszerződés határozza meg a tulajdonosa által megengedett használat feltételeit. Más akkor használhatja a szoftvert, ha megvásárolja a licencet. Egy licenc általában a program egy gépre történő telepítését engedélyezi. Több gépen való használathoz megfelelő licenc vagy felhasználói szerződés szükséges. 


A szoftver fogalma és csoportosítása felhasználói szerződés (licenc) szerint:

Kereskedelmi szoftverek: Kereskedelmi célból készülnek, ezért mindig pénzbe kerülnek. Általában van hozzá valamilyen dokumentáció is, amiben részletesen elmondják használatát programnak, pl.: Microsoft Windows

Shareware szoftverek: szoftver ingyenes változatai korlátozottan használhatók. Szabadon hozzáférhetők, letölthetők például az internetről, de számítástechnikai folyóiratok CD mellékleteként is megtalálhatók. Szabadon terjeszthetők, kipróbálhatók, de a felhasználása időhöz kötött. Ha nem fizetünk a próbaidő lejárta után, szoftver nem használható. A shareware verzió gyakran nem teljes, tudatosan le van butítva, de bemutatja program előnyös oldalait. A regisztráció után küldik el teljes verziót. Az ilyen programok kipróbálásra vannak.

Trial szoftverek: általában kipróbálásra adják ki őket. Hasonlóak shareware programokhoz, de nem terjeszthetőek szabadon.

Demo szoftverek: bemutatóprogramok, azaz olyan szoftverek, amelyek egy program bemutatására, megismertetésére szolgál. Használatuk nincsen korlátozva, de nem tudják azt, amit az eredeti verziók.

Freeware szoftverek: Szabadon felhasználható és terjeszthető szoftverek.

Adware szoftverek: azok freeware programok, amelyek futtatása közben megjelennek szponzorok, támogatók reklámjai.

Spyware szoftverek: az ilyen program tudtunkon kívül számítógépünkről és magunkról gyakran bizalmas információkat juttathat el program készítőjének.

 

Public domain: olyan program, amelyet programozó ajánl fel tetszőleges felhasználásra.

E-mail-ware (postcard-ware): ingyenes programok, programozónak e-mailben kell küldeni egy minősítést programról.

Open Source (szabad szoftverek):Nem tévesztendő össze az ingyenes szoftverrel. Ennél sokkal többet kap felhasználó és sokkal több joggal rendelkezik.
A program:

  • ingyenesen beszerezhető, bármilyen forrásból (CD, internet),
  • szabadon használható,
  • szabadon terjeszthető,
  • forráskódja megismerhető (nyílt forrású), tehát kellő szaktudással szabadon módosítható.